Dobos Adrienn

Tanár koordinátor, Tanár

Dobos Adrienn
Dobos Adrienn

2011-ben költöztem Angliába, és jelenleg a University of Cambridge-en dolgozom. A Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom (Nyelvészeti szakirány) valamint Hungarológia
szakokon szereztem diplomát. Itt kezdtem dolgozni a Nemzetközi Oktatási Központban, ahol az irodai szervező munka mellett lehetőségem volt 9 évig magyar nyelvet tanítani és tananyagot is írni.
A Cambridge-i Magyar Iskolában tanár koordinátorként dolgozom. A szervezői munka mellett vállaltam helyettesítéseket. 2018 tavaszán tanítottam a kezdő felnőtt csoportot, 2018-tól pedig a
kisiskolás csoport egyik tanára lettem.

Advertisements

Molnár Imre

Az iskola vezetője

1994-ben szereztem történelem-filozófia szakos középiskolai tanár diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd 2007-ben elvégeztem a földrajz szakot is a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Tizennégy évig tanítottam Magyarországon nyolc- és négyosztályos gimnáziumban, szakközépiskolában és esti iskolában felnőtteket. Jelenleg helyettesítő tanárként dolgozom. Két gyermekem édesapja vagyok.
A Lúdas Matyi csoportban honismeretet tanítok. Célom, hogy a gyerekek megismerjék a magyar nép történelmének főbb korszakait és néhány kiemelkedő személyiségét, valamint szerezzék meg az alapvető ismereteket a Kárpát-medence földrajzához. Azon dolgozom, hogy legyenek büszkék magyar gyökereikre, alakuljon ki bennük egy életre szóló érdeklődés és kíváncsiság a magyarok múltja és jelene iránt.

Kármán Krisztina

Asszisztens (Bóbita csoport)

Az ELTE geológia szakán végeztem, majd a Magyar Tudományos Akadémiánál dolgoztam fiatal kutatóként. A tudományos munka mellett sokat foglalkoztam tudományos ismeretterjesztéssel.
Miután elsőszülött lányunk 2014-ben megszületett, családommal Angliába költöztünk.
Gyakran mondókáztunk, énekeltünk itthon. Ahogyan nőtt, ráadásul megszületett kisebbik lányunk is, kerestük a lehetőségét, hogy közösségben is megélhessék a gyerekek az anyanyelvünkön történő foglalkozások örömét.
2017. szeptemberétől kapcsolódtam be a Bóbita csoport munkájába, ahol vers- és meseolvasás, illetve a kézműves tevékenység kereteinek megteremtése a feladatom.

Kovács Nóra

Tanár (Vuk csoport)

Óvodapedagogusként végeztem a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán, 2007-ben. 2008 Szeptembereben költöztem Cambridgebe es azóta is itt élek. Dolgoztam óvónőként Magyarországon es Angliában is, viszont kisfiam születése után úgy döntöttem, hogy otthonomban nyitok egy kisóvodát.
2013 óta a Magyar Iskola aktív résztvevője vagyok, mert nagyon fontosnak tartom a magyar nyelv es kultúra ápolását. Jelenleg a Vuk csoportot vezetem, célom, hogy a gyerekek szeressenek a Magyar Iskolába járni, magyarul beszelni, énekelni es mókázni.

Iffiú-Soltész Zsuzsa

Tanár (Ének-Zene)

Iffiú-Soltész Zsuzsa
Iffiú-Soltész Zsuzsa

2005-ben végeztem gyógyszerészként Budapesten. 2010-ben védtem meg a doktori disszertációmat gyógyszerhatástanból egy 3 éves francia-magyar közös irányítású programm eredményeként. Ezt követően költöztem Angliába.
A zene és a hagyományőrzés születésem óta az életem része. Zenész családból származom, Zenei Általánosba jártam, rendszeresen énekeltem énekkarokban, játszottam zenekarokban Tatabánya környékén.
Az Egyetemen kollégiumi énekkart vezettem. A zenepedagógiával kislányom születése előtt kezdtem foglalkozni. 2016-ban átvettem az énekes foglalkozást 0-4 éves korú gyerekeknek az egyik babacsoportban St. Ivesban.
2016 szeptemberétől kezdtem az ének-zene oktatást a Magyar Iskolában a Vackor, Vuk és Kockásfülű Nyúl csoportokban. A foglalkozásokat a gyerekek korcsoport szerinti képességei és mozgásigénye alapján építettem fel. A tantervem alapját képezik a magyar óvódások és kisiskolások zenei képességfejlesztési ajánlásai. Az előbbiek kiegészülnek audio-vizuális társításokkal, melyek a többnyelvű gyermekek kommunikációját és a jel-hang kapcsolatok kialakítását hivatottak fejleszteni.

Nagy Mária

Tanár (Kisvakond csoport)

2004-ben, tanító szakos tanulmányaim befejezte után nyelvtanulás céljából, mint Au-pair érkeztem Angliába.
Cambridgeben 2006 óta élek családommal. Egy 8 éves kisfiú anyukája vagyok, aki által kezdett el nagyon érdekelni a külföldön felnövekvő, magyar anyanyelvű szülőktől származó gyermekek nevelése.
A Magyar Iskola (Cambridge) munkájába a 2015-16-os tanévtől csatlakoztam, majd 2016-17-es tanévtől a Vackor csoport vezetője voltam.
A 2018-19-es tanévtől a Kisvakond csoport vezetője leszek.
Célom a gyerekek motiválása a magyar nyelv magabiztos használatára, játékos, kreatív feladatok által.